Bonckés

Van három fő csoport, ebben sorolod azokat, akik fontosak(lesznek, voltak, vannak) számodra életed során.

Sajnos nem túl könnyű nekünk embereknek kijönni egymással és az egyes kategóriák bár néha könnyebben kezelhetőnek tűnhetnek, mint a többi, mégis újfajta nehézségeket tartogat.

Elöször is, beleszületünk egy családba. Most egy átlagos képet nézve van anyuka, apuka, tesó...második körben nagyszülők, nagynénik, nagybácsik és unokatesók. Ez egy elég nagy ajándék az élettől. Az univerzum sajnos nem az emberi szükségletek kielégítésére lett berendezve. Ő csak közönyös az emberekkel szemben. Szóval ne várjunk se jó, se rosszat a nagyobb hatalomtól, mert tojik ránk.

De bébiként kapunk rögtön pár embert, akik szeretnek. Mert rószaszínek vagyunk, hintóporszagúak és ez olyan szeretet generál, amit csak sok éves kemény munkával tudunk tönkretenni. De nagyon nem érdemes, ez a legfixebb kapcsolati háló az életben. Mert nincs kérdés. Ők a családom, ő a családom. Szeretnek, szeretem őket, nem kell gondolkodni...

Szóval mély és örök hála a család fetalálásáért.

Aztán egyre növünk és mindenféle arccal összehoz az élet, már oviban, utána suliban, munkahelyen és bárhol máshol, miután reggelente kilépünk az ajtón. Otthon van a család a biztos hátország , de ők lehet pont nem azt a zenét szeretik, mint mi, nem kamaszodnak éppen, mint mi...ezért keresünk barátokat. Akik a választott családunk lesznek...ez is elég egyszerű folyamat. A hasonló érdeklődés és élmények összekovácsolják az embereket. Valahogy a barátokkal minden egyszerű és ezek olyan fix kapcsolatok lesznek, amiket nehéz szétrobbantani szintén. Magyarán a barátság is nagyon-nagyon jó....

És elérkeztünk a 22-es csapdájához. Sajnos a körforgáshoz kell egy harmadik féle kapcsolat. A párkapcsolat. Ebből lesz majd saját családod, így csinálsz gyereket. Csakhogy manapság nem igazán arról szól egy kapcsolat, hogy esetleg belefektetsz annyit, hogy ezzel az emberrel csinálsz családot...hohó, dehogy. Igaziból mindenkinek csak kangörcse van, meg magányundora, és elkorcsosult a műfaj. Saját szomorú példán tanultam meg, hogy dugni nem annyi, mint járni és járni nem annyi, hogy tisztellek és szeretlek, és őszinte vagyok hozzád, mert esetleg el tudnám veled képzelni az életem. Neeem, dugni azért dugok veled, mert éppen kéznél vagy, de amugy végtelenül hülyének nézlek, pedig nem tisztáztuk a leosztást, jöjjél rá. Leginkább arra, hogy a pasik farokvezérelt önző disznók, de nem róhatod fel nekik, ők ilyenek, de akkor nem értem h vagyunk egy faj...legyen női faj és férfi faj, mert kábé ennyire különbözünk.

Járni pedig azért járok veled, mert éppen kéznél voltál, én szeretek "járni", meg mert kedves vagy. Csakúgy mint 3 millió másik hozzáteszem. Valószínűleg ilyen alapokra hiába reméltem némi felszínen kavargó kedvelésnél és első zűrre biliborulásnál többet.

Amúgy egyet nem értek. A makacsságom ez ügyben...bár érthető, az érzelmi befektetései után is fut az ember, nemcsak a pénzügyi után, és különben is tényleg nehéz kiábrándulni valamiből, amit évekig építgettél és nagyobb dologra szántad. Én vagyok az utolsó mohikán?

Vagy nem értem, hogyan lesz manapság kapcsolatokból család...mert nekem vagy nincs hozzá érzékem, vagy egyszerűen nem is létezik.