Még mindig Csernusozom, de tegnap hallottam róla pár személyes, találkozáson alapuló véleményt, úgyhogy már sosem fogom alátenni azt a katedrát, amit valószínű úgysem tettem volna alá.

Na szóval, a lényeg ma egy tőle induló gondolat. Az egyedüllét pozitív. A magány negatív.

Az egyedüllét az, mikor egyedül vagy magadban és jól érzed magad. Ez azt jelenti, hogy elviseled a saját társaságod, sőt mi több, jól érzed magad benne. Szerintem ez pozitív, és teljesen természetesnek kellene lennie. Elvégre az egyetlen állandó személy az életedben Te vagy, muszáj jóban lennetek. Muszáj, hogy ismerd, szeresd és szerintem egyáltalán nem skizó, ha mindenféle pozitív kapcsolatteremtést meg tudsz tenni magaddal is.

Egy kínai közmondás pongyolán idézve: Egyedül, nedvesen, sírva jövünk a világra, és innen csak minden rosszabb lesz.

Na ezzel az a helyzet, hogy baromira igaz. Egyedül vagy, mikor minden kezdődik, és bármit teszel is az életben, akárhogy meséled magadnak, hogy tartozol valahová, sehová sem tartozol igazán, csak magadhoz. Az emberek jönnek-mennek az életben, azt hiszed közöd van hozzájuk,de tévedsz, a mértéket illetően biztosan. Manapság mindenki kibaszott egoista, ez a 21. század, agykontroll, megerőszakolod az elméd, mert a siker a cél. Mindenki reggel elmondja magának ötvenszer a tükör előtt, hogy megveszem a menő kocsit, lesz egy kupac zsém, nyaralóm, és nagymellű nőm. Ja bocs, nekem nagyfarkú pasim, bár fene se tudja, hiszen itt van a  divatos pánszexualitás, és akkor meg mindegy. Szóval mindenki embertelen módon sikerorientált és pörgős. Nekem ez idegen. Nem vagyok jó értelemben egoista, csak rosszban.

Vicces. De komolyan. Muszáj, hogy pozitívan légy egoista…most kicsit nevetek.

Na de vissza a fősodorba, mellőzve az elmebajos megnyilvánulásaimat, a magány.

A magány egyértelműen negatív töltetű szó. Az árnyoldalát jelenti a fentebb megfogalmazott helyzetnek, miszerint az ember egyedül jön világra, egyedül hal, és közben sem nagyon változik lényegében a helyzet. Bár nagyon próbálkozunk hasznosnak érezni magunkat, valamit letenni az asztalra, megcsinálni az utunkat, teljesíteni a 67 vagy 89 évre kiszabott tervünket, ez csak annak jele, hogy gyökerezni próbálunk egy létben, amiben magányosan állunk, mint egy bot. És a bot azt képzeli, hogy fa és gyökereket képzel el.

Na még mielőtt eljutok odáig, hogy élet eme szempontból tökéletesen felesleges erőlködés, abba is hagyom.

Jó reggelt Én. Szeretlek. Ezt észben tartom ezentúl. És Michael Bublét is szeretem, bár több év rajongás után szégyenszemre nem vagyok biztos benne, hogy tuti helyesen írom-e a nevét.