A tegnapi napomat leírhatnám a tökéletes jelzővel, de valahogy nem érzem elég jónak a tökéletest, ami azért vicces...nem volt tökéletes, csak pont annyira volt nagyon jó, amit még ép ésszel elbírsz.
A házikurvás meghatározó epizód után találkoztam azzal az emberrel, akivel mindig jó. Nagyon remélem, hogy minden embernek van egy ilyen az életében.
Vele magam vagyok, ő is ott van, de nem veszi az életemben a főszerepet tőlem. Ja igen, tegnap én voltam a főszereplő, mindenki más csak statisztált. Piszok kellemes érzés, csiklandós a tarkón, hatalom...már-már nem csak magad felett, hanem mások felett.
Minden szituációban én győztem és életem. Nagyon régóta nem voltam már senki...legkevésbé önmagam. És egyetlen csodás nap sodró lendülete visszaszippantott az útra.
Nem tudom miért hagytam, hogy elsivárosodjam, beporosodjam, beszürküljek. Azt hittem nem vagyok ennyire beletörödő, alárendelt típus, de belecsúsztam. Nem érte meg...semmi nem éri meg, ami ezt okozza.
Jártam borboltban, ahol képtelenség közlekedni ki és be az egyetelen beavatott alkalmazott segítsége nélkül, aki ki tudja az erkélyajtót nyitni. Mert az van a bolton. Érted. egy puccos boltba erkélyajtón mész be....megfizethetetlen, hát még ha borkóstoló zajlik és parányival több lélekjelenlét meg idő rendelkezésre állásával ott is maradhattál volna potyázni.
Szeretek virágot kapni. Volt igénytelen, gyorsan kipusztuló...ez szimbolikus értelemben megjegyzendő...és tegnap jött a mindig virágzó, bimbós sok pici csillagvirág. Jó érzés, hogy valakinek nem az elmúlás jut rólam eszébe.
Ez az ember az én legszebb ajándékom úgy az elmúlt évekre és remélem a következőkre is...
Neki meg tudom mutatni a kedvenc kirakatom, egy parányi másfélszer egy méteres kis kivilágítatlan utolsó mohikánt, ahol mindent belepett a por és olyan, mintha valaki száz éve itt hagyta volna. És senki nem bontja le...mert nem látja más, csak én. Meg most már ő...
Akaratlanul, de céltudatosan sikerült életemben először bliccelni moziban és nem bántam, mert megtaláltam a filmem. A trailer alapján csak szájtátós látványnak ígérkezett, de sallangmentes, kemény, allűrmentes formában végtelen katarzist okozott...
a végső pár mondat valahogy így hangzott:
" Keresheted a kulcsot, keresheted a kiutat, hihetsz abban, hogy valaki leláncol, és van aki segít neked...de ki?...nincs senki...csak magad vagy....de minden eszközt megkaptál, hát küzdj!"
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.