Két hosszú év, két nagyon rövid év...csak pár órával később jutott eszembe, hogy napra pontosan ennyi. Szeretem a teátrális megoldásokat a sorstól. Köszönöm szépen...
Nem haragszom, nem vagyok dühös, már nincs sok könnyem a témára. "Ha hiányzik majd eszembe jut, és akkor küldök neki erőt...aztán már nem fog, mert elfelejtem!"
Semmi sem tart örökké. Most már tényleg megbocsátok magamnak azért, hogy szerettem és most emiatt szenvedek. Jó ez. Természetes. Így szokott lenni.
Kár, hogy én nem mehetek Rómába, és Indiába és Balira....hol keressem azt, akiben már nem is vagyok biztos, hogy valaha is voltam?...
A totális semmi félelmetes és nyugodt...hideg, de fényes...még csak térden állok, de sikerül majd továbblépni...attraversiamo, Drágám!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.